fbpx

Bense Krisztina (SZTE GTK – emelt matek)

SZTE

Az SZTE GTK Pénzügy-Számvitel

2012-ben végeztem a Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium matematika-fizika-informatika tagozatán Szegeden. Ezt követően az SZTE GTK Pénzügy-Számvitel BA szakra nyertem felvételt. Mivel abban az évben nem volt államilag támogatott képzés Szegeden a Gazdaság Tudományi karon, így a bejutás egyszerű volt. Igazából azt kell mondanom, hogy elvégezni sem túl nehéz, ha nem cél a jó vagy kitűnő teljesítés, illetve esetleges ösztöndíjak megszerzése.

Abban, hogy ezt ki merem így jelenteni, sok szerepe volt a gimnáziumi felkészítésnek. Mivel nekem nem az egyetemen kellett megtanulni, tanulni. Ábrahám Gábor tanár úrnak köszönhetően, olyan matematikai alapokkal rendelkeztem, hogy erőfeszítés nélkül, élvezettel vettem szinte minden matematikára épülő tantárgyat az első évben.

Fontosak a célok

Hangsúlyoznám, hogy az erőfeszítés mértéke nagyban függ attól, hogy mi a cél. Az én célom vállalati ösztöndíjak megszerzése volt, amihez átlag alapján benne kellett lenni a top20-ban 300 diák közül, így a tandíjat átvállalta a kar vagy valamelyik ösztöndíjat nyújtó vállalat. Ez már nem könnyű, ezért dolgozni kell. További célom volt egy Erasmus ösztöndíj megszerzése. Ez minden egyetemen, karon és szakon más-más feltételekkel jár. Az Erasmus egy fantasztikus dolog, mindenkinek bátran ajánlom. Egy szemesztert Valenciában, Spanyolországban tanultam, fejlesztve az angol és spanyol nyelvtudásomat, rengeteg barátot szerezve a világ különböző pontjain. Ezen kívül nagy mértékben fejlődött a probléma megoldó készségem és egy olyan látásmódot, élethez való hozzáállást tapasztaltam, ami az iskolapadban nem tanulható.

A szakmai gyakorlat

A szakmai gyakorlatomat az ExxonMobilnál töltöttem és a diploma megszerzése után még 2,5 évet dolgoztam ott. Tapasztalataim alapján egy pálya kezdő interjún jóval többet ér a magabiztosság, jó nyelvtudás, jó kommunikációs készség, jó problémamegoldó készség, logikus gondolkodás, mint bármilyen tantárgy konkrét és tényszerű ismerete. Így számomra az igazi előnyt az Erasmus jelentette, valamint a logikus gondolkodás kapcsán visszanyúlnék egészen az emelt szintű matek órákig, amik biztos alapot nyújtottak.  Ennek köszönhetően könnyebben vettem az akadályokat az interjúzás során és az első helyen megcélzott céghez egyből fel is vettek.

Sok mindent lehet mondani a multi környezetről, de egy biztos, egy nagyon jó kiindulási pont a fiatalok számára, ahol minden feltétel adott a fejlődéshez és ahhoz, hogy világviszonylatban is elismert szakmai tapasztalatot szerezzenek. Általában ezek a multik (multinacionális vállalatok) lehetőséget adnak különböző tanfolyamokra, de akár finanszíroznak munkához köthető mester szakot és nyelvtanulási lehetőséget is biztosítanak. Ezeket jól lehet kamatoztatni, csak élni kell vele. Szintén nagy előnye ezeknek a cégeknek, hogy a nagy fluktuáció miatt sűrűn van lehetőség a cégen belüli pozícióváltásra, így arra is nagyon jó, hogy több munkakört megismerjünk, körvonalazódjon az, hogy a későbbiekben mivel szeretnénk foglalkozni.

Az egyetem utáni évek

Én a multi adta lehetőségeket kihasználva jártam spanyol órára, különböző workshopokra, részt vettem ExxonMobil ösztöndíj alapításában. Ennek keretében egy hallgató költségét finanszírozta a cég az SZTE GTK-n, akinek a későbbiekben szakmai gyakorlati lehetőséget is biztosított. Dolgoztam 2 munkakörben is Budapesten és cégen belül Németországban is eltöltöttem 4 hónapot. A Németországban látottak után azonban már másra vágytam, így megpályáztam egy állást Amszterdamban, amit meg is kaptam. Ezt az állást nem kaptam volna meg az Exxonnál töltött közel 3 év tapasztalat, fejlődni akarás és talpraesettség nélkül.

Jelenleg egy japán hajózási cégnél dolgozom. Korábban kemikáliákat, most száraz anyagot szállító hajókkal foglalkozom. A hajók kiadásával kapcsolatos költségek számolását, számlázását, tárgyalását és behajtását is én végzem. Együtt dolgozom az úgynevezett operátorokkal, akik egy hajó útját percről percre és kikötőről kikötőre megtervezik. Valamint közvetítek a hajóinkat kibérlő cégek között. Az ExxonMobilnál tárgyaltam a hajó tulajdonosokkal, most pedig a hajó tulajdonos oldalon állok és tárgyalok a bérlőkkel.

Emellett törekszem a munka és a magánélet egyensúlyára, ami ennél a cégnél tökéletesen kivitelezhető. Amszterdam és Hollandia pedig fantasztikus, nem csak munkavállalás, hanem sok más szempontból is.

A továbbtanulással kapcsolatosn a https://erettsegi.pro/diakok-a-felsooktatasban/ linken olvashatsz még cikkeket.

Ajánljuk feigyelmedbe a Matekos blogunkat is https://erettsegi.pro/matekos-blog/ .

SZTE GTK: http://eco.u-szeged.hu/oktatas/kepzesek/kepzesek.