fbpx

Nagy-György Pál és Nagy-György Zoltán (SZTE matematikus képzés)

SZTE

Nagy-György Pál

Az indulás az egyetemen könnyen ment, bár matematikus szakra jelentkeztem. Az első félévben a jó emelt szintű matek érettségivel ki lehetett váltani a matematikai alapismeretek tárgyat, automatikusan 5-öst kaptam. Az első három félév anyagából sokat lefedtek a gimnáziumban tanultak. Néhány csoporttársam, akik kevesebb előismerettel rendelkeztek, küszködtek pár tárggyal, különösen az analízises tárgyakkal. Pár tárgyból volt kiemelt gyakorlat, azokat fölvettem. Amiket gimnáziumban tanultam matek órákon, azok nagyon megmaradtak a fejemben, nagyon jó alapot adtak az egyetemi tanulmányokhoz. Az egyetemen már kevésbé emlékszem, hogy egy-egy tárgyból mit tanultunk. Ennek talán az az oka, hogy sok elmélet mellett csak kevés idő jut feladatokra, nem úgy, mint gimnáziumban.

Jelenleg az alkalmazott matematikus mesterképzést csinálom. A második félévtől kellett specializálódni, én a műszaki specializációt választottam. A mesterszakon azért van pár nehezebb tárgy.

Az egyik félévben demonstrátorkodtam, diszkrét matematika gyakorlatot tartottam informatikus hallgatóknak.

Részt vettem több egyetemi matekversenyen. Voltam Ostravában, Bulgáriában és Barcelonában is versenyezni.

Minden félévben van matematikus szakest és matekos kirándulás. Ezek nagyon jó programok. A csoporttársaim mind nagyon rendesek. Jól érzem magam a szegedi egyetemen.

Ebben a félévben Linzben tanulok az Erasmus-programmal.

Nagy-György Zoltán

Szegeden a Radnóti gimnáziumban speciális matematika tagozaton tanultam, ezután a Szegedi Tudományegyetem Matematikára szakára jelentkeztem. A korábbi emelt szintű matek oktatásnak köszönhetően az első néhány évben sok ismerős dolgot tanultam az egyetemen, így ezek könnyen mentek, és több idő jutott a nehezebb tárgyakra és kikapcsolódásra is.

Az egyetem indított csapatokat több nemzetközi versenyen, a sok megoldott feladattal a hátam mögött ezekbe is könnyebb volt bekerülni. Így eljutottam Csehországba és Bulgáriába is. Az egyetemen felkértek, hogy tartsak gyakorlatot informatikusoknak, így több félévben is demonstrátor voltam. Az alapszak elvégzése után Szegeden az Alkalmazott matematikus mesterszakot választottam. Ennek részeként pályáztam Campus Mundi ösztöndíjra, amit a korábbi eredményeim alapján elnyertem, így jelenleg Eindhovenben tanulok egy félévet.

A továbbtanulással kapcsolatosn a https://erettsegi.pro/diakok-a-felsooktatasban/ linken olvashatsz még cikkeket.

Ajánljuk feigyelmedbe a Matekos blogunkat is https://erettsegi.pro/matekos-blog/ .

SZTE Bolyai Intézet: http://www.math.u-szeged.hu/mathweb/index.php/hu/