fbpx
Leedsi Egyetem

Kell emelt matematika érettségi a University Leeds-re?

A Leeds-i egyetem gépészmérnöki karát választottam ki, ugyanis ez egy nagyon gyakorlatias, korszerű és színvonalas képzés hírében állt. A felvételi követelmények szigorúak, ugyanakkor teljesíthetők voltak. Matematikából és fizikából emelt szinten kellett érettségiznem és ezeket is beleértve minden érettségim 80% fölé kellett, hogy sikerüljön. Az emelt matematika és fizika mellett tennem kellett egy IELTS nyelvvizsgát, amelyen legalább a 6-os szintet kellett elérnem.

Egyetemi élet Leedsben

A beilleszkedés nehéz volt, viszont nem a tanfolyam kezdete miatt, hanem a nyelvi megszokása, a honvágy valamint az itteni önállósodás próbatétele miatt. Az egyetemen figyeltek arra, hogy mivel nagyon sok diák külföldi és eltérő háttértudással érkezett, az első 6 hétben még nem voltak számonkérések, valamint fokozatosan növelték az intenzitást, hogy mindenki bele tudjon rázódni. Abban, hogy fel tudtam venni a fonalat sokat segített az emelt matematika képzés.

A tantárgyak nagyon gyakorlatiasok és a legfőbb pozitívumuk, hogy egymásra épülnek. Tehát például, amit megtanulunk mechanikából, azt kell felhasználni, amikor Design and Manufacture-ra kisautót kell tervezni. Tetszik, hogy nagyon sokféle lehetőséget ad az egyetem. Rengeteg olcsó programot szerveznek a diákoknak, beleértve utazásokat (hetente többször is), szakköröket (amit csak el lehet képzelni), korrepetálásokat, továbbképzéseket és sportlehetőségeket. Ezeken az eseményeken remekül lehet ismerkedni és barátokat szerezni mindenféle karról. Ezen kívül a karon rendszeresen tartanak előadást karrierépítési témákkal kapcsolatban. Ezek segítenek abban, hogy hogyan írjunk CV-t, hogyan keressünk nyári gyakorlatot, és megmutatják átfogóan, hogy milyen lehetőségeink lesznek, miután megszereztük a diplomát.

Nem csak szakmai ismereteket lehet tanulni. Én pl. jártam szónoklattan órára, illetve videókészítő kurzusra is.

Összefoglalás

Összességben nagyon megérte ide jönnöm tanulni. A tanfolyammal elégedett vagyok, az értékelés becsületes, a tanárok velem mindig segítőkészek voltak és végül, de nem utolsó sorban rengeteg csodálatos élményre tettem itt szert.

A továbbtanulással kapcsolatosn a https://erettsegi.pro/diakok-a-felsooktatasban/ linken olvashatsz még cikkeket.

Ajánljuk feigyelmedbe a Matekos blogunkat is https://erettsegi.pro/matekos-blog/ .

Tájékozódj az SZTE Gazdaságtudományi karáról: http://eco.u-szeged.hu/oktatas/kepzesek/kepzesek.

University of Leeds: https://www.universityofcalifornia.edu/.